Sunday, April 7, 2013

Rumos-mandulás trüffel golyók


Hogyan készíthetünk egy remek csokis édességet gyorsan és egyszerűen házilag?


 
Rumos-mandulás trüffel!
Bár jómagam nem vagyok egy nagy csoki rajongó, most mégis egy csokis édesség elkészítése mellett döntöttem. Elhatároztam ugyanis, hogy egy házibuliba meglepetésnek egy extra csokis tortát fogok sütni, aminek a díszítésére szerettem volna a trüffeleket felhasználni. A torta végül megszületett, de a trüffelek önmagukban is olyan finomak lettek, hogy úgy gondoltam érdemes lenne egy külön bejegyzést írnom róluk. Természetesen a következő bejegyzésemben az elkészült tortát is bemutatom nektek, de lássuk először a trüffeleket!

Manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a házi készítésű csokis bonbonok és az egyéb nyalánkságok. Bár korábban én is azt hittem, hogy otthon nagyon nehéz lehet előállítani ezeket a falatnyi kis csokis álmokat, de már bizton állíthatom, hogy nem az! A világhálón nagyon sok remek ötletet találhatunk, egyik nagy kedvencem Bonbon Mánia oldala, aki a bonbonok nagy szakértője! Sok tanácsot kaptam tőle a korábbi Túró Rudi bonbonom elkészítésében is, de a trüffelekkel kapcsolatos kérdéseimmel is bátram fordulhattam hozzá!

Lássuk tehát, hogyan is készülnek a csodás csokis édességek, amiket akár szépen becsomagolva el is ajándékozhatunk, vagy egy kis tálcára téve a vendégeinket is meglephetjük vele!

Hozzávalók: 35 db golyóhoz
25 dkg étcsoki (Én 70% kakaótartalmút használtam, de talán kevésbé lesz intenzív az íze, ha hagyományos étcsokis tortabevonót használunk.)
150 ml tejszín (35%-os)
25 g vaj
15 dkg pirított, aprított mandula
35 szem pirított egész mandula (lehet akár blansírozott is)
1 ek rumaroma vagy rum
1 tk mandulaaroma
80 g porcukor (Alacsonyabb kakaótartalmú étcsoki esetén lehet kevesebb is. Én a házi készítésű vaníliás cukromat használtam, recept itt.)
10 dkg reszelt étcsoki, vagy kakópor, vagy csokis cukordrazsé a trüffelek beforgatásához

A mandula előkészítése:
A mandulát forró sütőben kb. 5 percig addig pirítjuk, amíg pattogó hangot nem hallunk. A mandulát a sütőből kivéve azonnal hideg tányérba öntjük! A megpirított magokat semmi esetre se hűtsük abban a tepsiben, amiben a sütőben voltak, hiszen a forró tepsitől a mandula könnyen megéghet, majd megkeseredik. A pirításkor a mandula héja nem fog leválni úgy, mint pl. a mogyoróé szokott. (Ezt csak blansírozással távolíthatjuk el, de erre semmi szükség.)
A mandulából 15 dkg-ot aprítsunk össze nagyobb darabokra, a maradék 35 szemet pedig tegyük félre. Ezek az egész mandulaszemek kerülnek majd a trüffelek közepébe.
 
A mandulát pirítsuk meg és aprítsuk össze!
A trüffel összeállítása:
Az étcsokit tálba törjük, majd vízgőz felett megolvasztjuk (A). Ezután lehúzzuk a tűzről és belekeverjük a vajat (B), majd ha az elolvadt, a cukrot is (C). Végül lassan hozzácsurgatjuk a tejszínt, amit szintén alaposan elkeverünk.
Ha a tejszín nagyon visszahűtené a krémet, akkor pár percre ismét gőz fölé tehetjük a csokit, ahol alaposan érdemes átkeverni az egészetés ellenőrizni, hogy a cukor megfelelően elolvadt-e.
Végül már csak az aprított mandulát kell beleforgatni a krémbe, amibe pár csepp mandula aromát, vagy a bátrabban rumaromát, esetleg rumot (vagy pálinkát is) tehetnek. Ha minden hozzávalót elkevertünk a masszában, akkor öntsük ki egy mélyebb tálba, takarjuk le alufóliával, majd tegyük be egy éjszakára hűtőbe.
Tipp:
Sok helyen olvastam, hogy 1-2 óra is elegendő a trüffel megszilárdulásának. Nos, szerintem ez nem igaz!!! Figyelembe vége azt, hogy a kézzel kell megformázni a golyóbisokat, ami eleve melegebb, a csoki pedig már 35°C-on olvad, tényleg érdemes legalább 1 éjszakát pihentetni a csokis krémet, mielőtt megformáznánk a golyókat!

A trüffelkrém elkészítése.

Jótanácsok a golyók formázásához:
(1) 1A golyók megformálása előtt készítsünk elő minden szükséges eszközt és hozzávalót, hogy ne nyakig csokis kézzel kelljen keresgélni a konyhában!
(2) A trüffelkrém maga elég könnyen olvad, így vagy dolgozzunk kesztyűben, vagy párszor alaposan mossunk kezet hideg vízzel a golyóbisok formázása közben!
(3) A trüffeleket egyből tehetjük bonbonos papírkapszliba, vagy egy nagyobb tálcára is, hiszen egy rövid időre úgyis visszakerülnek a hűtőbe.
(4)  A trüffelek kakaóban, vagy csokiforgácsban való forgatásához kérjünk segítséget egy családtagtól. Biztos vagyok benne, hogy a gyerekek, vagy kisunokák szívesen segítenek ebben az egyszerű műveletben és nekünk sem kell állandóan kezet mosnunk a kezünkre ragadt csokireszelék, vagy szóró cukor miatt!

A trüffelek megformázása:
Az alaposan lehűtött csokis krémből kanyarintsunk ki egy kisebb darabot (A), majd a kezünkben nagyjából formáljunk belőle gombócot (B). Ezután nyomjuk bele egy szem mandulát és igazítsuk el szép kerekre (C). Végül forgassuk meg csokiforgácsban, vagy csokireszelékben esetleg kakaóporban a gömböket (D). (Én ehhez egy kávéízesítésű, bronz színű csokis szóró cukrot választottam, hiszen nekem most a csokitorta „imidzsére” kellett terveznem a trüffelek megjelenését.) A golyóbisok szóró cukorba forgatásában a párom segédkezett, aki közben 1-2 golyóbist el is tűntetett! J
 
A trüffelek megformálása!

A kész trüffeleket sorakoztassuk tálcára és hagyjuk 1-2 órát a hűtőben pihenni. Ha a trüffeleket elajándékozzuk, akkor tegyük őket bonbonpapírba, vagy egy szép dobozba, esetleg csomagolhatjuk celofánba és díszíthetjük egy kis szalaggal!
Tipp:
A trüffeleket akár egyesével is csomagolhatjuk, amikre kis üdvözlőkártyákat köthetünk! Ebben a formában remek ajándék lehet akár a munkatársainak is, hiszen egy ilyen egyedi figyelmességnek mindenki nagyon fog örülni!
 
Ebből a mennyiségből nekem 35 db gombócom lett! 
A trüffelek elkészítése nagyon egyszerű és még egy órácskát sem vesz igénybe! Ajánlom azoknak, akik kisgyerekekkel szeretnének valami egyszerű édességet készíteni, kiváló zsúrokba, családi összejövetelekre, vagy egy apró figyelmességnek is a kollegáinknak. Aki nekifog, biztos nem fog csalódni! Várom a véleményeket és a visszajelzéseket, ugye szerintetek is nagyon finom?! J

A csodálatos trüffel ajándéknak is remek!

4 comments:

  1. Nagyon klassz lett, gratulálok :-)

    ReplyDelete
  2. Kedves Ildi!

    Nagyon tetszik a blog is, meg az is amit csinálsz!
    Profi receptek és fotók!
    Csak így tovább!

    ReplyDelete
  3. Kedves Ildi,nem tudom,milyen állagúnak kell a masszának lennie...én mandulás étcsokiból csináltam, hagytam egy éjszakát a hűtőben pihenni, de amikor elkezdtem formázni, krémesen szétment, szétfolyt a kezemben,mint egy jó bonbon töltelék. Mivel lehet ilyenkor sűríteni,"keményíteni" rajta?
    Köszi előre is...
    Torta tetejére szeretném tenni...
    G

    ReplyDelete
    Replies
    1. Szia Gidi, fentebb van egy kép, a trüffelek megformálása nevű az, ott látod, hogy nekem teljesen sűrű volt a masszám és kézben puhult, de jól gömbölyíthető maradt.Ha krémesen szétfolyik,akkor mikrózva olvaszd vissza az egész masszát és keverj bele pluszban legalább fél, vagy3/4 tábla jó minőségű (70%, Lidlben jó áron van) olvadt étcsokit, az összefogja majd. (Ezután ismét egy éjszaka nem árt hűtőben, vagy pl egy órácsaka fagysztóban...) Ha tudod, húzz kesztyűt miközben formálod, az sokat segít, mert úgy is kevésbé tapad a krém! remélem sikerrel jársz, küldj majd képet a tortádról! Üdv Ildi

      Delete